Jóléti gazdasági rend

A munkapénz lehetővé tenné az emberi tudás korlátlan megosztását, mert eltörölhetővé tenné a szerzői jogokat és szabadalmakat, melyek ezt akadályozzák. Minden ember, aki dolgozik (kutatók, kisgyermeket otthon nevelők, a valódi kivitelezést végző szakemberek, közalkalmazottak stb.) valódi bért kapnának, mely nem függ a profitorientált vállalatok szándékaitól, járulékaitól és bevallott nyereségétől.

 

A gazdaság és az oktatás erőteljesen összefügg. Az oktatás (az egészségügy, a nyugdíj és minden más szociális ellátás) jelenleg nyűg a gazdaság nyakán. A gazdaság (a gazdagság kitermelése) a fő cél, aminek szolgálatába állítják az oktatást. Ahogy a tanárok szolgái az oktatási rendszernek. De ebben a formájában mindegyik rossz szolga. A tanárok nem képesek végrehajtani kötelességüket (nem a motivációt támogatják, hanem éppen leépítik), illetve a rendszer dilettánsokat képez, nem boldog szakembereket. Az emberek csupán 10 %-a kompetens szakmájában és önerőből többnyire nincs módjuk ezen változtatni.

 

A jelen problémái

Célok egy élhető, boldog jövőért

Profit alapú gazdaság – a nonprofit szervezetek is belőlük élhetnek. A társadalom jóléti szolgálatai (oktatás, egészségügy, nyugdíj) a profitorientáltak nyereségének adójából és járulékaiból (amit senki sem szívesen vall be és fizet) vannak fenntartva.

Munka alapú gazdaság – minden munka megbecsült.

A profitorientált és nonprofit szervezetek között nincs meghatározó kapcsolat. A közszolgálatok önfenntartók az elvégzett munka által létrejövő fedezet következményeként.

A hitel teremti a pénzt – országok és emberek eladósítása.

A munka teremti a pénzt – nem a nyereség (haszon) alapján fizet, hanem a hasznossága határozza meg mennyit.

A tőzsde egy szerencsejáték – Az értéktőzsde a kevés győztes, sok vesztes, az árutőzsde az áruvisszatartással hiánygazdálkodást folytató, létfontosságú termékek áremelésére spekulálás helyszíne.

A tőzsdék bezárása. A cégek és áruk valós értéken való kereskedelme.

Részvénytársaságok a befektetők osztalékáért, ahogy az első, a Brit Kelet-indiai Társaságok, szükségleteket teremtenek.

Kisvállalkozások a létező szükségletek kielégítésére.

Szerzői jogok korlátozzák a szabad felhasználást (nem hallgathatunk jó zenét a boltokban, nem építhetnek kisvállalkozók a nagy márkanevekhez hasonlóan minőségi termékeket, pl. gazdaságosan működő motorokat, a szegény országok nem képesek előállítani a hatékonyabb gyógyszereket – fogamzásgátlókat – állampolgáraiknak olcsón, stb.)

A kutatásokat és fejlesztéseket nem korlátozzák a mecénások, támogatók pénzügyi lehetőségei, a szerzők és kutatók szintén magáért a napi munkájukért kaphatnak bért, melyre a munkavégzés igazolása teremti meg a keretet. (A kutatók és menedzsereik számára is.) Sikerük esetén pedig annak társadalmi elismerése, szüksége (mintha eladná, de ingyen nyújtja), további (akár családjának egész életére megélhetést biztosító) pénzügyi eredményt hoz.

Összefoglalva

Sok emberben él a hit, hogy a zsidó bankárok hibáztathatók voltak és a jelenben is fő okozói minden problémának.

Pedig már régen a mindenféle nemzetiségű, de főként a legfejlettebb országok befektetői, akik a tőzsdén a várható nagyobb nyereség fejében szerencsejátékot játszanak, a kicsik ellenében pénzükkel a nagyvállalatokat (részvénytársaságokat) támogatják.

Maga a cél rossz. A profit, miszerint minél kevesebb munkával és forrással szeretnénk minél több pénzhez jutni.

  • A kereskedelem, melynek lényege az árrés, vagyis hogy vegyél olcsón, add el drágán!
  • A tőzsdejáték (és osztalékok).
  • A pénz kölcsönzésének díjai (kamat+költségek), mely túl nagy előnyt jelent a többiek rovására.
  • A szabadalmak, melyek korlátozzák a jó ötletek szabad terjedését.
  • a nonprofit kereskedelem,
  • a nonprofit bankrendszer és
  • a személyes együttműködés.

A megoldás egy jobb világra egy nagyon fokozatosan megvalósítható teljes gazdasági átalakulás, melynek alapja:

A jóléti célokat nem a profit adójából, hanem az emberi munka értékelésével keletkezett pénzből valósítjuk meg. Anyagiak, ötletek és munkaerő az egyéni és közös jó célok érdekében történő bevetésével.

A Női Értékek Pártjának célja, hogy ne a hitel teremtse a pénzt, hanem a munka. A munkapénz lehetővé tenné a tudás korlátlan megosztását, eltörölhetők lennének a szerzői jogok és szabadalmak, mely ezt akadályozzák.  Minden ember, aki dolgozik (kisgyermeket nevelők, a mai vállalati hierarchiában alacsonyan álló, valódi kivitelezést végző szakemberek, szociális, egészségügyi, oktatási területen dolgozók és munkájukat menedzselők is) valódi bért kapnak, mely nem függ a létrejövő haszontól, illetve más vállalatok bevallott nyereségének megadóztatásától. A profitorientált vállalatokat nem terheli a nonprofit szervezetek működése.

 

A modernkori népvándorlás, a menekültáradat fő oka gazdasági berendezkedésünk, amin gyorsan nehéz lesz változtatni, de nem lehetetlen. Oly módon célja a kapitalizmusnak a kizsákmányolás (olcsón megszerezni az alapanyagokat, majd az emberi munkaerőt alig megfizetve a feldolgozott „márkás” cikkeket drágán árusítani), hogy földrészekre különült a gazdagság és szegénység. A folyamat régóta megindult, a nyugat-európai életmód nem csupán az észak-afrikai emberek vágyálma. Többek között Indiából, Kínából, Törökországból és hazánkból is özönlenek Nyugatra az iskolákban alkalmazottnak kiképzett emberek, ahol tízszer-százszor többet kereshetnek, mint otthon.
A profit a célja a menekültek szállítóinak is, és a menekült is azért fizet, hogy pénzt kereshessen.
Mivel nem csupán a többség, hanem mindenki a kisebbség felhalmozott vagyonára vágyik, amíg nem lesz továbblépés a gazdasági-társadalmi rend terén (ahogy a feudalizmusból a kapitalizmusba is megtörtént az átmenet), nem várható javulás. (Mellékesen: Sosem volt még szocializmus vagy kommunizmus. A keleti blokkban államkapitalizmus működött.)
Nem Costa Ricának, Burmának, Görögországnak vagy Magyarországnak kell lépnie! Nem velünk van a baj! Mi jók vagyunk, hiszen nem szervezzük ki a munkát a fejlődő országokba és nem is telepítjük oda vállalatainkat, hogy kiszippantsák a profitot. (Cégeink legalább a minimálbért kifizetve próbálnak túlélni, ahogy állampolgáraink is, egy túlnépesedett, pazarló mintát adó világban.)
A nagyhatalmaknak kell lejjebb vinni igényeiket:

  • • Az Egyesült Államoknak kellene befejezni a munkanélküliek átképzését katonának, a fegyvergyártás és -kereskedelem, ezáltal diktatórikus rezsimek támogatását, háborúk indítását, hogy cégeik megszerezhessék „a fejlődő országok” földjeit, ásványkincseit.
  • • Franciaországnak kellene befejezni, hogy nyolc magyarországnyi gyarmatáról beszippantsa a nyersanyagokat, gyarmati adót szedjen, cserébe a villamosenergia-termelés 90%-át biztosító atomerőműveinek radioaktív hulladékát adja vissza.
  • • Németországnak kellene befejezni, hogy mintaként tetszeleg és országokra erőlteti elvárásait, illetve korlátozásokkal növeli az export-importot, tönkretéve a helyi kisvállalkozásokat.
  • • Kínának kellene befejezni, hogy a magas GDP érdekében felesleges szemétgyártást folytat, olyan kis haszonkulccsal dolgozva, mely a friss levegőhöz sem jutó munkások megélhetését is alig biztosítja.

Fenntarthatatlan a jelenleg még látszólag működő rend a túlnépesedés miatt is, a migráció elkerülhetetlen. Nem létezik a társadalmi létben status quo. A természetes egyensúlyt szinte mindenhol felborítottuk, fejlődés-háború ciklusokat eredményez a nagy gazdasági hatékonyság.
A „mindenért fizetni kell” hozzáállás a legnagyobb hiba, mely működteti az elvileg „gazdagságot adó gazdaságot”. Mert a kevesek gazdagságának az ára a többség szegénysége (akkor is, ha ők nincsenek folyton az orrunk előtt – hiszen akit Magyarországon mi szegénynek tartunk, az világviszonylatban igencsak jól él – egymilliárdan keresnek havi 10 ezer forintnál kevesebbet). Hiába álmodozik sok ember a fordítottjáról, nem valósítható meg a „sok gazdag-kevés szegény” vágyálom. Nem csupán a kereskedők tudják a „titkot”, sok termelőt és vásárlót kell kicsit megrövidíteni ahhoz, hogy nekik több juthasson.
A megélhetés a kulcsszó. A lehetőségek kiterjesztése. Az emberi tudás megosztása. A kiváltságok megszüntetése. Az állam feladata nem az elvárások és korlátok felállítása, hanem a lehetőségek biztosítása. Gyermekeinket nem okleveles értelmiséginek kell nevelni, hogy majd alkalmazottként munkát és magas bért követeljenek, és az ő gyermekeiknek is mindent tálcán nyújtsanak, miközben az ételt sem becsülik meg.
A sokat hangoztatott munkaalapú társadalom láthatóan nem működik, munkából alig lehet megélni, mert ahhoz minden szinten a kiskapuk alkalmazása szükséges. Csak akkor lehetne erre építeni a gazdaságot, ha az elvégzett munka teremtené a pénzt. Ma hitelalapú társadalomban élünk. Csődben is vannak emberek és országok egyaránt. Ha ezen változtatni akarunk, élelemalapú társadalmat kell építenünk, megértve, hogy a Föld és a földek eltartó képességének vannak határai. A Facebookon már megjelentek az emberek valós vágyai, hogy ők is ezt szeretnék. A permakultúra eszméje terjed rohamléptekben. A nagyüzemi mezőgazdaság és élelmiszeripar nem véletlenül mumus a szemünkben. A természethez közeli elvek egyre vonzóbbá válnak a városi, hónapról hónapra tengődő, bérrabszolgai léthez képest. Nem hihetünk „szakértőknek”, akik azt mondják Magyarország 30 millió ember élelmezésére is képes, hiszen nem lehet cél, hogy aztán 30 millió ember ölje egymást itt a minimális javakért. Világviszonylatban sajnos már elindult ez a rosszabb forgatókönyv, de lehetnénk mintaértékűek: az ország, mely megcsinálta az élhető gazdaságot, a vitalizmust!
Sok mai ember visszasírja nagyanyái életmódját. Miután elköltözik messze szüleitől, gyermekei az exénél vannak, vagy külföldön dolgoznak, nekiállna idegenekkel „közösséget építeni”. Ez viszont mindig munka lesz, egy megalkuvó gyülekezet, mert hiányzik belőle a közös ős és családi összetartozás. A megoldás a szeretet lehet: családegyesítések és családalapítások.
Nem véletlenül mondják a városi életmódra, hogy elidegenedett. Egy lenéző és irigykedő társadalom. Minősítve vagyunk és hierarchiába rendezettek.
A túlnépesedés miatt egy függőségekkel teli rendszerben élünk, amiből ha kiesik egy kerék, összeomlik. Akik valódi értéket nem tudnak adni a többieknek, egyszer csak bajban lehetnek. Akiknek viszont van ételük, a többség éhezésekor nem lehetnek biztonságban. A termelők sokkal kevesebben vannak, mint a fogyasztók, ez a kulturális többletterhelés. Az éhező „kulturáltak” (itt főnév, A Pál utcai fiúkon szocializálódottak, de az ételhez és élethez nem értők), akkor nem lehetnek kulturáltak (itt melléknév). Erre kell felkészülni a többségnek megtanítva a termelést, hogy ne váljanak veszélyforrássá. Iskolákat kell létrehozni, ahol korosztálytól függetlenül boldog tevékenykedéssel lehet foglalkozni: a kulturális ismeretek mellett kertészkedéssel és eszközgyártással.

Bemutatjuk egy élhető gazdasági rend rövid vázlatát: